Makkosmáriai orgonaesték
2021.06.25

A nyár folymán 3 ingyenes orgonakoncert lesz a makkosi templomban.

Június 27.
Laczó Brigitta

Július 11.
Almásy László Attila

Július 25.
Kály-Kullai Rita

Az ingyenes koncertek vasárnap délután 6 órakor kezdődnek.
Mindenkit szeretettel várunk.

Belépődíj nincs, adományokat a templom javára köszönettel elfogadunk.

 

Június 27-i műsor:

Nicolaus Bruhns:G-dúr prelúdium
Louis Vierne:24 pièces en style libre – 9. Madrigal
Dietrich Buxtehude: d-moll prelúdium (BuxWV 140)
Louis Vierne:24 pièces en style libre – 22. Élégie
J. S. Bach:F-dúr tokkáta és fúga (BWV 540)
Louis Vierne:24 pièces en style libre – 21. Carillon

 

Laczó Brigitta hat éves korában, szülei irányításával kezdett zongorázni. Tanulmányait nyolc évesen a Kispesti Zeneiskolában folytatta, ahol Marczisákné Gödöllei Gyöngyi lett a zongora tanára. 12 évesen kezdte a Patrona Hungariae Gimnáziumot, az itt működő zeneiskolában Réthy Judit tanárnőnél tette le a zongora alapvizsgát. 2015 és 2018 között Kály-Kullai Rita orgonaművész növendéke volt, ugyancsak a Patrona zeneiskolában. Ekkor határozta el, hogy zenei pályára lép. A tanárnő irányításával 2018-ban részt vett a Szegedi Országos Orgonista Találkozón, ahol arany minősítést kapott játékára. 2018 őszétől a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium orgona szakos növendéke volt, ahol Deák László orgonaművész tanította. 2020-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgona tanszakának hallgatója, tanára Fassang László orgonaművész.

 

2025. szeptember 14.
XXIII.évf. 29.szám
Az alábbi hétköznapokon
17:30-tól 18:00-ig
szentségimádás és gyóntatás,
18.00 órakor
szentmise:
09.16.kedd
09.17.szerda
09.18.csütörtök
09.19.péntek